Minden reggel ugyanaz a hang. Kezdem tényleg unni. Lassan már az ébresztőre sem lesz szükségem. A húgom folytonos nyávogására kell felébrednem. "Anyaaa nem találom a magassarkúmat! Anyaa,hol a kivágott fölsőm? Anyaa,anyaa..." Minden áldott reggel ez megy. Ma sem volt ez másképp. Fájdalmasan nyögtem egyet,majd erőt vettem magamon,és kikeltem az ágyból. Kimentem a fürdőbe,gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet,majd visszasétáltam a szobámba. Útközben belebotlottam a kedves húgomba. Formában volt persze.
-Lucy,nem találkoztál véletlenül a rózsaszín szemhéjpúderemmel? - méregetett gyanakvóan.
-Kedves Jade,ha nem vetted volta észre,minden sminkkészletem,egy fekete szemhéjpúder,egy szemceruza és egy szempillaspirál. Nagyon ritkán van nálam szemhéjtus. Szóval kérlek ne rajtam keresd a cicababa dolgaidat. - zártam rövidre a témát,majd bementem a szobába,és becsuktam az ajtót. Elkezdtem öltözni,és éppen egy szál fehérneműben álldogáltam az ágy előtt,hogy vajon a Skid Row-os vagy a Nirvana-s pólómat vegyem föl,amikor kicsapódott a szobám ajtaja,és a húgom rontott be dühösen.
-Tudom,hogy nálad van! Ne tagadd! Tudom,hogy te is olyan szép akarsz lenni,mint én,ezért elloptad a cuccaimat. - kezdett el turkálni a fiókomban.
-Persze Jade. Keresd csak. Egészen biztos,hogy nálam van. Mellesleg szépség terén a nyomodba se érhetek. - fogtam meg a Nirvana-s pólót,belebújtam,majd magamra rángattam egy fekete csőnadrágot,és lementem az ebédlőbe. Hagytam a húgomat,hadd tomboljon. Az étkezőbe belépve elmosolyodtam. Apu ült ott újsággal a kezében,előtte pedig egy csésze gőzölgő kávé helyezkedett el.
-Jó reggelt apu! - köszöntem neki,majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó reggelt kicsim. Hogy aludtál? - nézett fel egy pillanatra az újságból,hogy találkozzon a tekintetünk.
-Viszonylag jól. Ma hogyhogy nem vagy a kórházban? - ültem le az asztalhoz egy pohár kávéval a kezemben. Azt hiszem létfontosságú a reggeleimhez,anélkül nem igazán tudnék elindulni sehová.
-Szabadnapom van,szóval délután elmehetnénk valahová. Persze csak ha van kedved. - az arca fáradt volt,mégis őszintén mosolygott. Ezt szerettem benne a legjobban.
-Szívesen. Viszont Varen ma jön haza az egyetemről,szóval vele is találkoznom kellene. - kevergettem a forró italomat.
-Értem. Hívd őt is. A húgod barátja is jön. Az Tommy gyerek. - grimaszolt egyet,mire elmosolyodtam.
-Travis,apu. - kuncogtam. Igen,ha apu nem szimpatizál valakivel,akkor a legtöbb esetben a nevét sem szokta megjegyezni. Ezért sokszor előfordul,hogy idegen fiúneveket mondd Travis jelenlétében,aki persze féltékeny lesz. De nem tudja,hogy róla van szó. A családban ez az egyetlen dolog,amin nevetni tudok. Más elől általában menekülök. Hallottam anyu és a kedves testvérem hangját az emeletről,ezért gyorsan felkaptam a tornacipőmet,a vállamra vettem a táskámat,elköszöntem aputól és kiszaladtam a házból. Ahogy kiértem megcsapott a reggeli meleg levegő. A jól ismert hely felé vettem az irányt. A régi épülethez,ahol akkor szoktam lenni,amikor magányra vágyom. Van ott egy régi lemezlejátszó és rengeteg bakelit. Elég eldugott részen van,így rajtam és Varen-en kívül nem hiszem,hogy bárki is tudja merre lehet. Az a mi titkos búvóhelyünk. Senki nem zavarhat,maximum pár kisállat. És ha már a magánynál tartunk,rengetegen gondolják rólam azt,hogy egy pszichopata vagyok. Pedig nem. Egyszerűen nem szeretem az embereket. Túl sokat kaptam már,túl sokszor csalódtam,így egyenesen emberundorom lett. Persze vannak kivételek. Egy. Varen. De még sok mindent tartogat számomra az élet. Talán találok majd egy olyan embert,aki elfogad úgy,ahogy vagyok. De egyenlőre nem zavar,hogy magányos vagyok. Szeretem a csendet. Szeretek megszabadulni a város zajától,az emberek folytonos rohanásától,a rossz dolgoktól,a veszekedésektől és minden egyéb dologtól.
Ahogy beléptem egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Rájöttem,hogy nem vagyok egyedül.
Egyébként a kis kuckó úgy nézett ki,hogy egész otthonosan be volt rendezve. Varennel hoztunk posztereket a kedvenc együtteseinkről,szépen kitakarítottunk,és egy kis ágyféleség is volt,amin ha úgy tartotta kedvünk,aludhattunk,vagy csak beszélgethettünk. Sokszor aludtunk együtt azon az ágyon,de mindig is úgy tekintettünk egymásra,mintha testvérek lennénk. Aztán ugye a bakelitlemezek kihagyhatatlanok voltak. Csak feltettünk egy Skid Row albumot és azt nyomattuk. Kívülről tudjuk az összes dalaikat. Akárcsak a Nirvana-nak,Led Zepp-nek és egyéb kedvenc bandáknak.
Észrevettem,hogy az ágyon hanyatt fekszik valaki,szakadt nadrágban és talán aludt. Kíváncsiság fogott el, bár tudtam, hogy csak Varen lehet ott, mégis reméltem, hogy talán valaki más, aki hasonló ízlésű, mint mi. De amint közelebb értem, megláttam, hogy az, aki olyan lazán feküdt ott, nem más, mint rég nem látott(3napja) barátom, Varen. Hirtelen, tudatalattim, egy szempillantás alatt, Varen mellé repített. Mivel nem tudok halkan csinálni semmit, így abban a pillanatban amikor, odaléptem, Varen felfigyelt rám, kíváncsi kék szemeivel. Elmosolyodott, majd felpattant, én pedig rögtön a nyakába ugrottam.
-Szia, te kis majom!-mormolta a fülembe.
-Hé, ne hívj így...-kiáltoztam.
-Oké, oké...-majd engedett öleléséből és hátrálni kezdett.
-Mi van??-kérdeztem,mert nem szokott ilyen lenni.
-Semmi, csak most nagy csalódást fogok okozni neked.-mondta.
-Mondd már!!
-Nem tudok elmenni veled a Guns n Roses-ra.
-Sejtettem, hogy így lesz...-forgattam a szemem.
-Haragszol?-kérdezte.
-Soha-szaladtam oda hozzá, és újból megöleltem.
-Amúgy, mit keresel itt ilyenkor? Nem az egyetemen kéne lenned?
-Igazából...de. Viszont fontosabb volt eljönnöm hozzád.
-Varen, mondtam már, hogy miattam ne tegyél ekkora áldozatot.
-Fogalmad sincs, hogy ez mennyire, nem fontos. Te fontosabb vagy.
-Ja, biztos..-mormoltam.
-És mi van a barátnőddel?-kérdeztem.
-Semmi. Együtt vagyunk, de mondtam már, hogy a barátaim fontosabbak. Vagyis te.
-Együtt?? És ezt mért nem mondtad??
-Nem fontos.
-Dehogynem. Na mesélj!- ujjongtam, ahogy az rám nem vall.
-Máskor.
Majd ezután, leültünk az ágyra, és kismilliószor meghallgattuk a kedvenc számainkat. Fél 8 körül Varen haza kísért, pontosabban majdnem, mert ha anyu otthon van, akkor Varen a ház közelébe sem jöhet. Mikor beléptem az ajtón, furcsa módon csönd volt, az egész házban. Körülnéztem, sehol senki nem volt. Nem rémlik, hogy mentek volna valahová. Anyu biztos sokáig dolgozik, Jade pedig valahol csavarog. Figyelmes lettem, a cipős szekrényen lévő, kis borítékra. A kezembe vettem, majd megpillantottam, a boríték belsejében a koncert jegyemet. Ez érdekes. Anyu nem tépte szét. Biztosan apu hozta be, mielőtt... Várjunk, apu ma szabadnapot vett ki, akkor hol van?
-Hali-hallottam az emeletről leszűrődő hangot. Jade.
Felsiettem a lépcsőn, majd megláttam húgom mellett, a roppant alul öltözött barátját, Travist. Mindössze egy alsógatyát viselt. Egy pillanat alatt, tetőtől-talpig végigmért, majd megszólalt:
-Mi az, Nina? Tetszik amit látsz?-mutatott végig magán Travis.
-Höhh...-hördültem fel, majd berontottam a szobámba, ahol mindenestül fel volt forgatva a világ.
-Jade!!! Ez mégis mi a fene?- ordítottam.
Jade, az egész szobámban hatalmas felfordulást csinált. A ruháim szanaszét hevertek. Az alsóneműim a csillárra akasztva lógtak. A polcaimról az összes könyv a földön volt. A CD-im mind kiszedve a tokjaikból. Miközben éppen a düh vette át, minden gondolatom, Jade ballagott be a szobámba, oldalán Travissel.
-Kerestem, a szemhéjtusom. Bocsi ha kis rendetlenséget csináltam. Hupszi- nyávogott Jade.
Travis elindult felém majd megállt félúton, és felnézett, a csilláron lógó melltartóimon ragadt a tekintete.
-Tedd azt le!-üvöltöttem, mivel Travis már le is vette onnan.
-Ez... nagyon kicsi! Én elásnám magam a helyedben-mondta majd hozzám vágta a ruhadarabot.
-Tűnés!!!-ordítottam teljes torokhangból.
Ők kisétáltak, majd lekuporodtam az ágyam végébe, és azt tettem, amit már másfél éve nem tettem: Sírtam. Legalább 2 órát töltöttem zokogással, amikor egyszer, nem tudom mikor álomba merültem. Hát remek! Utálok sírni, de ez most valahogy kitört belőlem. Megaláztak. Ami pedig egy olyan dolog, amibe beletörődtem már. De ezt nem a húgomtól vártam. Mert nem vagyunk jóban, de az ilyen intim dolgokban eléggé szégyenlős vagyok. Ez van. Eddig is gyűlöltem Travis-t,de ezúttal túl messzire ment. Meg tudtam volna fojtani. Az éjszaka közepén felébredtem,majd a gyér lámpa fényénél rendet csináltam a szobámban. Amikor végeztem,a falamon lógó GNR-es poszterre néztem.
-Nemsokára találkozunk!-simítottam végig a papíron,majd lefeküdtem és az ölembe vettem a laptopomat. Felmentem a közösségire,ahol egyből Jade képe fogadott. Undorítóan falják egymást a páwa sráccal,amitől kirázott a hideg. Persze Jade barátnői egyből hozzászóltak a képhez; "jujcii olyan édesek vagytok. pusszantás :*** <333". Ezektől egyenesen a hajamat tudtam volna tépni. Gyorsan ellapoztam onnan,és megláttam a GNR hivatalos oldalán egy képet,amint a zenekar próbál. Elmosolyodtam,és benyomtam a Paradise City dalt. Halkan dúdolgattam,amikor beugrott a skype. 'Varen hívást indított'. Rányomtam a kamera ikonra,és fáradtan belemosolyogtam a készülékbe.
-Sziia Varen! Mi újság?
-Miért vagy fent ilyen későn? Baj van? - mindig tudja ha valami nincs rendben. Megérzi,vagy valami hasonló.
-Dehogyis! Csak nem tudtam aludni és unatkoztam! - hazudtam neki,mire csak komolyan nézett.
-Tudod Lucy,soha nem hazudtál jól. Mesélj. - igaza volt. Soha nem tudtam hazudni. És ismert már annyira,hogy tudja,hogy mikor vagyok őszinte és mikor nem. Így elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig. Egyszer sem szólt bele,csak csendben hallgatta,majd amikor befejeztem és lehajtottam a fejem,megszólalt.
-Tíz perc és nálad vagyok. - mondta,majd kinyomta a videóhívást. Alig fogtam fel,hogy mit mondott,csak amikor megcsörrent a mobilom egy hosszabb fáziskésé után. Varen volt a kijelzőn. Nem vettem fel,csak kinéztem az ablakon és ott állt. Fölnézett,és abban a pillanatban kinyomta a telefont. A házunk oldalán volt egy létra,tulajdonképpen nem tudom,hogy mi okból,de ott volt. Varen okos volt,felmászott de a tetőn picit megcsúszott,így ijedten nyitottam ki az ablakot. Kinyújtottam a kezem,mire ő megfogta,és felhúzta magát. Bejött a szobámba és ledobta magát az ágyamra.Én csak meglepetten néztem rá,hiszen nagyon jól tudja,hogy anyu utálja. Folyton azzal jön,hogy Varen nem rendes és hogy ne barátkozzak vele. De egészen kicsi korom óta az ő társasága nyújt nekem vigaszt. Szóval akkor sem volt ez másképpen. Lefeküdtem az ágyra,és hozzábújtam.
-Lucy,ne figyelj másokra! Te így vagy jó,ahogy vagy. Ne halld meg azokat a beszólásokat. Nincs igazuk. Arra a páwa gyerekre meg végképp ne hallgass. Te legalább természetes vagy,nem úgy,mint a testvéred.- ölelte át a vállamat,majd nyomott egy puszit a homlokomra. Jól estek a szavak. Ő volt az,aki bármikor képes volt felhúzni abból a bizonyos szakadékból. Mindig akkor ragadta meg a karomat,amikor már zuhanni készültem. Nem hagyta,hogy teljesen összeroppanjak. Lelkiismeret furdalásom volt,amiatt,hogy hamarabb eljött az egyetemről,mint kellett volna,de örültem is neki. Önzőség ez? Talán az,de nem érdekel. Az a zavaró,hogy nem tudom mivel viszonozni azt a sok jót,amit értem tett az életem során. De mellette úgy érzem,hogy élek. Teljes vagyok,kiegészít. Most már csak azon kell agyalnom,hogy hogy élem túl a GNR koncertet nélküle. Szóval vele sokkal izgalmasabb lenne,de nem fogom kihagyni. Ez biztos!
-Lucy,nem találkoztál véletlenül a rózsaszín szemhéjpúderemmel? - méregetett gyanakvóan.
-Kedves Jade,ha nem vetted volta észre,minden sminkkészletem,egy fekete szemhéjpúder,egy szemceruza és egy szempillaspirál. Nagyon ritkán van nálam szemhéjtus. Szóval kérlek ne rajtam keresd a cicababa dolgaidat. - zártam rövidre a témát,majd bementem a szobába,és becsuktam az ajtót. Elkezdtem öltözni,és éppen egy szál fehérneműben álldogáltam az ágy előtt,hogy vajon a Skid Row-os vagy a Nirvana-s pólómat vegyem föl,amikor kicsapódott a szobám ajtaja,és a húgom rontott be dühösen.
-Tudom,hogy nálad van! Ne tagadd! Tudom,hogy te is olyan szép akarsz lenni,mint én,ezért elloptad a cuccaimat. - kezdett el turkálni a fiókomban.
-Persze Jade. Keresd csak. Egészen biztos,hogy nálam van. Mellesleg szépség terén a nyomodba se érhetek. - fogtam meg a Nirvana-s pólót,belebújtam,majd magamra rángattam egy fekete csőnadrágot,és lementem az ebédlőbe. Hagytam a húgomat,hadd tomboljon. Az étkezőbe belépve elmosolyodtam. Apu ült ott újsággal a kezében,előtte pedig egy csésze gőzölgő kávé helyezkedett el.
-Jó reggelt apu! - köszöntem neki,majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó reggelt kicsim. Hogy aludtál? - nézett fel egy pillanatra az újságból,hogy találkozzon a tekintetünk.
-Viszonylag jól. Ma hogyhogy nem vagy a kórházban? - ültem le az asztalhoz egy pohár kávéval a kezemben. Azt hiszem létfontosságú a reggeleimhez,anélkül nem igazán tudnék elindulni sehová.
-Szabadnapom van,szóval délután elmehetnénk valahová. Persze csak ha van kedved. - az arca fáradt volt,mégis őszintén mosolygott. Ezt szerettem benne a legjobban.
-Szívesen. Viszont Varen ma jön haza az egyetemről,szóval vele is találkoznom kellene. - kevergettem a forró italomat.
-Értem. Hívd őt is. A húgod barátja is jön. Az Tommy gyerek. - grimaszolt egyet,mire elmosolyodtam.
-Travis,apu. - kuncogtam. Igen,ha apu nem szimpatizál valakivel,akkor a legtöbb esetben a nevét sem szokta megjegyezni. Ezért sokszor előfordul,hogy idegen fiúneveket mondd Travis jelenlétében,aki persze féltékeny lesz. De nem tudja,hogy róla van szó. A családban ez az egyetlen dolog,amin nevetni tudok. Más elől általában menekülök. Hallottam anyu és a kedves testvérem hangját az emeletről,ezért gyorsan felkaptam a tornacipőmet,a vállamra vettem a táskámat,elköszöntem aputól és kiszaladtam a házból. Ahogy kiértem megcsapott a reggeli meleg levegő. A jól ismert hely felé vettem az irányt. A régi épülethez,ahol akkor szoktam lenni,amikor magányra vágyom. Van ott egy régi lemezlejátszó és rengeteg bakelit. Elég eldugott részen van,így rajtam és Varen-en kívül nem hiszem,hogy bárki is tudja merre lehet. Az a mi titkos búvóhelyünk. Senki nem zavarhat,maximum pár kisállat. És ha már a magánynál tartunk,rengetegen gondolják rólam azt,hogy egy pszichopata vagyok. Pedig nem. Egyszerűen nem szeretem az embereket. Túl sokat kaptam már,túl sokszor csalódtam,így egyenesen emberundorom lett. Persze vannak kivételek. Egy. Varen. De még sok mindent tartogat számomra az élet. Talán találok majd egy olyan embert,aki elfogad úgy,ahogy vagyok. De egyenlőre nem zavar,hogy magányos vagyok. Szeretem a csendet. Szeretek megszabadulni a város zajától,az emberek folytonos rohanásától,a rossz dolgoktól,a veszekedésektől és minden egyéb dologtól.
Ahogy beléptem egy ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Rájöttem,hogy nem vagyok egyedül.
Egyébként a kis kuckó úgy nézett ki,hogy egész otthonosan be volt rendezve. Varennel hoztunk posztereket a kedvenc együtteseinkről,szépen kitakarítottunk,és egy kis ágyféleség is volt,amin ha úgy tartotta kedvünk,aludhattunk,vagy csak beszélgethettünk. Sokszor aludtunk együtt azon az ágyon,de mindig is úgy tekintettünk egymásra,mintha testvérek lennénk. Aztán ugye a bakelitlemezek kihagyhatatlanok voltak. Csak feltettünk egy Skid Row albumot és azt nyomattuk. Kívülről tudjuk az összes dalaikat. Akárcsak a Nirvana-nak,Led Zepp-nek és egyéb kedvenc bandáknak.
Észrevettem,hogy az ágyon hanyatt fekszik valaki,szakadt nadrágban és talán aludt. Kíváncsiság fogott el, bár tudtam, hogy csak Varen lehet ott, mégis reméltem, hogy talán valaki más, aki hasonló ízlésű, mint mi. De amint közelebb értem, megláttam, hogy az, aki olyan lazán feküdt ott, nem más, mint rég nem látott(3napja) barátom, Varen. Hirtelen, tudatalattim, egy szempillantás alatt, Varen mellé repített. Mivel nem tudok halkan csinálni semmit, így abban a pillanatban amikor, odaléptem, Varen felfigyelt rám, kíváncsi kék szemeivel. Elmosolyodott, majd felpattant, én pedig rögtön a nyakába ugrottam.
-Szia, te kis majom!-mormolta a fülembe.
-Hé, ne hívj így...-kiáltoztam.
-Oké, oké...-majd engedett öleléséből és hátrálni kezdett.
-Mi van??-kérdeztem,mert nem szokott ilyen lenni.
-Semmi, csak most nagy csalódást fogok okozni neked.-mondta.
-Mondd már!!
-Nem tudok elmenni veled a Guns n Roses-ra.
-Sejtettem, hogy így lesz...-forgattam a szemem.
-Haragszol?-kérdezte.
-Soha-szaladtam oda hozzá, és újból megöleltem.
-Amúgy, mit keresel itt ilyenkor? Nem az egyetemen kéne lenned?
-Igazából...de. Viszont fontosabb volt eljönnöm hozzád.
-Varen, mondtam már, hogy miattam ne tegyél ekkora áldozatot.
-Fogalmad sincs, hogy ez mennyire, nem fontos. Te fontosabb vagy.
-Ja, biztos..-mormoltam.
-És mi van a barátnőddel?-kérdeztem.
-Semmi. Együtt vagyunk, de mondtam már, hogy a barátaim fontosabbak. Vagyis te.
-Együtt?? És ezt mért nem mondtad??
-Nem fontos.
-Dehogynem. Na mesélj!- ujjongtam, ahogy az rám nem vall.
-Máskor.
Majd ezután, leültünk az ágyra, és kismilliószor meghallgattuk a kedvenc számainkat. Fél 8 körül Varen haza kísért, pontosabban majdnem, mert ha anyu otthon van, akkor Varen a ház közelébe sem jöhet. Mikor beléptem az ajtón, furcsa módon csönd volt, az egész házban. Körülnéztem, sehol senki nem volt. Nem rémlik, hogy mentek volna valahová. Anyu biztos sokáig dolgozik, Jade pedig valahol csavarog. Figyelmes lettem, a cipős szekrényen lévő, kis borítékra. A kezembe vettem, majd megpillantottam, a boríték belsejében a koncert jegyemet. Ez érdekes. Anyu nem tépte szét. Biztosan apu hozta be, mielőtt... Várjunk, apu ma szabadnapot vett ki, akkor hol van?
-Hali-hallottam az emeletről leszűrődő hangot. Jade.
Felsiettem a lépcsőn, majd megláttam húgom mellett, a roppant alul öltözött barátját, Travist. Mindössze egy alsógatyát viselt. Egy pillanat alatt, tetőtől-talpig végigmért, majd megszólalt:
-Mi az, Nina? Tetszik amit látsz?-mutatott végig magán Travis.
-Höhh...-hördültem fel, majd berontottam a szobámba, ahol mindenestül fel volt forgatva a világ.
-Jade!!! Ez mégis mi a fene?- ordítottam.
Jade, az egész szobámban hatalmas felfordulást csinált. A ruháim szanaszét hevertek. Az alsóneműim a csillárra akasztva lógtak. A polcaimról az összes könyv a földön volt. A CD-im mind kiszedve a tokjaikból. Miközben éppen a düh vette át, minden gondolatom, Jade ballagott be a szobámba, oldalán Travissel.
-Kerestem, a szemhéjtusom. Bocsi ha kis rendetlenséget csináltam. Hupszi- nyávogott Jade.
Travis elindult felém majd megállt félúton, és felnézett, a csilláron lógó melltartóimon ragadt a tekintete.
-Tedd azt le!-üvöltöttem, mivel Travis már le is vette onnan.
-Ez... nagyon kicsi! Én elásnám magam a helyedben-mondta majd hozzám vágta a ruhadarabot.
-Tűnés!!!-ordítottam teljes torokhangból.
Ők kisétáltak, majd lekuporodtam az ágyam végébe, és azt tettem, amit már másfél éve nem tettem: Sírtam. Legalább 2 órát töltöttem zokogással, amikor egyszer, nem tudom mikor álomba merültem. Hát remek! Utálok sírni, de ez most valahogy kitört belőlem. Megaláztak. Ami pedig egy olyan dolog, amibe beletörődtem már. De ezt nem a húgomtól vártam. Mert nem vagyunk jóban, de az ilyen intim dolgokban eléggé szégyenlős vagyok. Ez van. Eddig is gyűlöltem Travis-t,de ezúttal túl messzire ment. Meg tudtam volna fojtani. Az éjszaka közepén felébredtem,majd a gyér lámpa fényénél rendet csináltam a szobámban. Amikor végeztem,a falamon lógó GNR-es poszterre néztem.
-Nemsokára találkozunk!-simítottam végig a papíron,majd lefeküdtem és az ölembe vettem a laptopomat. Felmentem a közösségire,ahol egyből Jade képe fogadott. Undorítóan falják egymást a páwa sráccal,amitől kirázott a hideg. Persze Jade barátnői egyből hozzászóltak a képhez; "jujcii olyan édesek vagytok. pusszantás :*** <333". Ezektől egyenesen a hajamat tudtam volna tépni. Gyorsan ellapoztam onnan,és megláttam a GNR hivatalos oldalán egy képet,amint a zenekar próbál. Elmosolyodtam,és benyomtam a Paradise City dalt. Halkan dúdolgattam,amikor beugrott a skype. 'Varen hívást indított'. Rányomtam a kamera ikonra,és fáradtan belemosolyogtam a készülékbe.
-Sziia Varen! Mi újság?
-Miért vagy fent ilyen későn? Baj van? - mindig tudja ha valami nincs rendben. Megérzi,vagy valami hasonló.
-Dehogyis! Csak nem tudtam aludni és unatkoztam! - hazudtam neki,mire csak komolyan nézett.
-Tudod Lucy,soha nem hazudtál jól. Mesélj. - igaza volt. Soha nem tudtam hazudni. És ismert már annyira,hogy tudja,hogy mikor vagyok őszinte és mikor nem. Így elmeséltem neki mindent. Az elejétől a végéig. Egyszer sem szólt bele,csak csendben hallgatta,majd amikor befejeztem és lehajtottam a fejem,megszólalt.
-Tíz perc és nálad vagyok. - mondta,majd kinyomta a videóhívást. Alig fogtam fel,hogy mit mondott,csak amikor megcsörrent a mobilom egy hosszabb fáziskésé után. Varen volt a kijelzőn. Nem vettem fel,csak kinéztem az ablakon és ott állt. Fölnézett,és abban a pillanatban kinyomta a telefont. A házunk oldalán volt egy létra,tulajdonképpen nem tudom,hogy mi okból,de ott volt. Varen okos volt,felmászott de a tetőn picit megcsúszott,így ijedten nyitottam ki az ablakot. Kinyújtottam a kezem,mire ő megfogta,és felhúzta magát. Bejött a szobámba és ledobta magát az ágyamra.Én csak meglepetten néztem rá,hiszen nagyon jól tudja,hogy anyu utálja. Folyton azzal jön,hogy Varen nem rendes és hogy ne barátkozzak vele. De egészen kicsi korom óta az ő társasága nyújt nekem vigaszt. Szóval akkor sem volt ez másképpen. Lefeküdtem az ágyra,és hozzábújtam.
-Lucy,ne figyelj másokra! Te így vagy jó,ahogy vagy. Ne halld meg azokat a beszólásokat. Nincs igazuk. Arra a páwa gyerekre meg végképp ne hallgass. Te legalább természetes vagy,nem úgy,mint a testvéred.- ölelte át a vállamat,majd nyomott egy puszit a homlokomra. Jól estek a szavak. Ő volt az,aki bármikor képes volt felhúzni abból a bizonyos szakadékból. Mindig akkor ragadta meg a karomat,amikor már zuhanni készültem. Nem hagyta,hogy teljesen összeroppanjak. Lelkiismeret furdalásom volt,amiatt,hogy hamarabb eljött az egyetemről,mint kellett volna,de örültem is neki. Önzőség ez? Talán az,de nem érdekel. Az a zavaró,hogy nem tudom mivel viszonozni azt a sok jót,amit értem tett az életem során. De mellette úgy érzem,hogy élek. Teljes vagyok,kiegészít. Most már csak azon kell agyalnom,hogy hogy élem túl a GNR koncertet nélküle. Szóval vele sokkal izgalmasabb lenne,de nem fogom kihagyni. Ez biztos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése